7 településre érkezik idén a Richter Egészségváros

A szűrésekkel, előadásokkal egybekötött programsorozaton az ország hét különböző pontján lehet részt venni augusztus 22. és október 10 között. 


Az Egészségváros programot a Richter Gedeon Nyrt. hívta létre 2009-ben azért, hogy az ingyenes szűrésekkel segítse a helyi egészségügyi intézmények munkáját, másrészt, hogy pénzadományokkal is hozzájáruljon az intézmények fejlesztéseihez.


A programban résztvevő intézményeket a magyar gyógyszergyártó vállalat 2 millió forintos alaptámogatásban részesíti, amelynek összegét a helyi lakosok növelhetik úgy, hogy a programokon, szűréseken, tanácsadásokon való részvételükkel adománypontokat gyűjtenek, melyek pontonként 300 forinttal növelik az adományalapot. Így a pontok a nap végén értékes forintokká válnak, amit eszközök beszerzésére fordítanak a helyi egészségügyi intézmények.


Hogyan lehet részt venni a vizsgálatokon?

Az ingyenes szűrésekre nem szükséges előzetesen regisztrálni, kortól függetlenül bárki részt vehet rajtuk. Ráadásul minden egyes szűrőponton helyi szakemberek várják a látogatókat, így a rendezvény résztvevői megismerhetik a helyi egészségügy képviselőit is.


járványhelyzetre való tekintettel a szervezők kiemelt figyelmet fordítanak mind a rendezvényre látogatók, mind az ott dolgozók védelmére. A szűréseket és a tanácsadásokat végzők számára kötelező a maszk viselése, a résztvevőknek pedig az egyes aktivitások során ajánlott, hogy maszkot viseljenek. A rendezvény több pontjára kéz- és felületfertőtlenítők lesznek kihelyezve, a sorbanállás során a biztonságos távolság betartását az erre kijelölt személyzet, valamint kihelyezett táblák biztosítják majd.


A teljes cikkben a továbbiakról lesz még szó: 

Milyen szűréseken vehetnek részt az eseményre látogatók?
Helyszínek és időpontok listája
Hírességek, akikkel találkozhatunk


A folytatáshoz kattintson IDE




Nem kommentelhető tartalom.





Ringier Axel Springer Magyarország Kft. Ⓒ 2020 

Minden jog fenntartva!